tl;dr: Jelenleg nagyon nehéz bizonyítani, hogy egy adott szennyezésért valójában ki is a felelős a cégek komplex láncolatainak köszönhetően. Erre lehetne megoldás egy blokklánc technológián és egységes szabványokon alapuló elszámolási, nyomonkövetési, nyilvántartási és rendszeresen auditált rendszer. Így érvényesíteni lehetne globálisan is a szennyező fizet elvét, ami jelenleg az országok különböző jogi gyakorlatai miatt nem kivitelezhető. 

Ha mind a karbon kvóták, mind az elszámolási rendszerek, mind a karbon piacot szabályozó szabványok globálisan elfogadottakká válnának, akkor jogharmonizáció nélkül is el lehetne érni a környezetet valóban komolyan vevő vállalati működési normát.

Amikor majd menő lesz rendelkezni egy klíma blokklánc tanúsítvánnyal, akkor nagyon sok cég fogja újraértelmezni a bányászati, gyártási, beszállítói és üzemeltetési folyamatait, hozzájárulva ezáltal egy sokkal tisztább bolygóhoz és barátságosabb, emberibb világhoz.

 Az írás Kamil Killan Daniel Akdag eredeti, angol nyelvű bejegyzése nyomán a saját meglátásaimmal kiegészítve készült: "Making the Polluter Pay: How Blockchain Can Aid Climate Adjudication"

A környezetvédelmi jogrend betartatásának egyik legnagyobb nehézsége az ok-okozati összefüggések bizonyítása. Ezért egy blokklánc alapú nyomonkövetési rendszer jelentheti a megoldást a szennyező beazonosításának problémájára.

Növekvő szükséglet a pontos elszámoltathatóságra

A jelenlegi rendszer nem igazán alkalmas megfelelő ítélethozatalra klímát érintő ügyekben, a felelősség bizonyításának buktatói miatt.

Az alábbi példa alkalmas ennek szemléltetésére:

• "X CÉG" A országba importálja a termékeit, vagy nyújtja a szolgáltatását
• A jogi székhelye B országban található
• És C országban végzi környezetszennyező tevékenységét

Jogi értelemben "X cég" nem szennyezi C országot, annak ellenére, hogy a gyártó, vagy a szolgáltatása alapjait jelentő tevékenységeit ott végzi. Ez azért állhat fenn, mivel a fedőcég, vagy leányvállalat B országban van jogilag bejegyezve. Ami így egy mesterségesen létrehozott elválasztó függönyként funkcionál az elszámoltathatóság tekintetében. Ugyanis a fedőcég, vagy angolul "Shell company" ("Kagyló vállalat", mint egy üres kagyló), definíció szerint nem végez valódi üzleti tevékenységet, nincsenek munkavállalói, nem termel, nem nyújt szolgáltatást sem, valamint fizikai irodával sem rendelkezik. Ehelyett "csak" tulajdonjogokkal rendelkezik egy vagy több vállalkozásban, de önmaga úgy viselkedik, mint egy inaktív vállalkozás.

A leányvállalat az egy olyan vállalat, amelyet a tulajdonos-, vagy anyavállalat irányít. Gyakran olyan céllal létrehozva, hogy távvezérléssel szervezze, felügyelje és irányítsa a valódi üzleti tevékenységeket végző vállalkozásokat. A formális jogokkal szemben, olyan informális jogokkal rendelkezik, mintha valóban ő irányítaná ezeket a vállalkozásokat: megbízhat, illetve meneszthet igazgatókat és vezetőségi tagokat. Ezért ez a felállás megtestesít egyfajta vezetői felelősséget, mivel a leányvállalatot valódi irányítási célokra alkalmazzák, a pusztán adminisztratív feladatokkal szemben.

Az okozati összefüggések feltárása

Ez a struktúra megnehezíti az okozati összefüggések felfedésére tett törekvéseket. Jelenleg kizárólag szomszédos országoknak áll módjukban okozati összefüggések vizsgálatára határokon átívelő károkozás esetén. Élhetnek az értesítési, tárgyalási és közvetítési jogaikkal, vagy követelést nyújthatnak be egy környezetvédelmi hatásvizsgálat lefolytatása után. Elméletben felvethetnek emberi jogi, kereskedelmi, vagy munkajogi felelősséget is, de a gyakorlatban rendkívül nehéz mindezek bizonyítása.

Ezt a felállást tovább nehezítik a különböző jogi kiskapuk. Ha például én létre akarnék hozni egy leányvállalatot azzal a céllal, hogy leválasszam a környezetszennyező és nem-etikus tényezőit a fő vállalkozásomnak, akkor ezzel a felelősséget, az irányítást és a kötelezettségeket is meg tudnám osztani. Ezáltal képes lennék kiaknázni a különböző joghatóságok jogalkotási gyakorlatai között fennálló eltéréseket és a különböző jogrendszerek jogi kiskapuit.

Egy harvardi kutatás kimutatta, hogy a szigorúbb joghatóságok területein a cégek átlagban 29%-al kevesebbet szennyeznek, ugyanakkor a külföldre exportált szennyezés mértéke 43%-al magasabb. Máshogy fogalmazva: sok cég úgy reagál a keményebb szabályozásra, hogy külföldre viszi a szennyező tevékenységeit.

Ez azért aggályos ok-okozati szempontból, mivel a szennyezést elszenvedő ország soha nem tudja beperelni a szennyező cég anyavállalatát, mivel az okozati összefüggés, vagy a súlyos károkozással összefüggő jogi kapcsolat nem egyértelműen bizonyítható, még formális jogi meghallgatások esetén sem.

A jogi procedúra során hiába próbálná az elszenvedő ország bizonyítani, hogy a szennyeződésért az X cég felel, a védelem könnyen hivatkozhat számos olyan faktorra, amik torzíthatják az egyértelmű kapcsolatot a szennyezés és a szennyezésért felelősségre vont cég között. Ilyen kifogás lehet például a földrajzi távolságra való hivatkozás (Vajon tényleg képes ekkora távolságból szennyezni az adott cég?), a szennyezés eredetének megoszlására való hivatkozás (Vajon nem több cég, ország együttes tevékenysége az okozója a környezeti tényezőben bekövetkezett változásnak?), az adott környezeti tényezőre való ráhatás tényleges mértékének megkérdőjelezése (Vajon tényleg akkora-e az adott vállalkozás kibocsátásának hatása a környezeti tényezőre?), valamint a károkozásra vonatkozó, szakszerűen alátámasztott, tudományos bizonyítékok hiánya (Vajon elég szakszerűek voltak-e a környezeti hatásvizsgálatban lefolytatott mérések?)

Mindezek ellenére a közös felelősségvállalás, az éghajlatváltozás egyértelmű bizonyítékai, valamint a tényeken alapuló és jelzés értékű adatok mind a  "fizessen a szennyező" elv felé mutatnak - ami a környezetvédelmi jog egyik allappillére: miszerint a környezeti károk és szennyezések kiváltói kötelesek biztosítani a pénzügyi fedezetet a tevékenységükből esetlegesen eredő károk helyrehozatalára, illetve károkozás esetén magát a kárt és annak minden következményét orvosolni.

Az első lépés: A környezeti adatokban való egyetértés

A probléma megoldásának első lépéseként konszenzusra van szükség a mérőszámokat illetőleg, hogy a környezeti jogot egységesen és konzekvensen lehessen alkalmazni környezeti károkozás esetén. Mivel a fedőcégekkel való felelősség-elkerülés egészen addig nem fog megszűnni, amíg legálisan működtethetőek jogi- és adóparadicsomokban, ezért, ha a környezeti károkozók felfedése a kívánt cél, akkor legegyszerűbb követni a pénz mozgását. Ha a pénz el tud jutni A országból, B országon keresztül egészen C országig, akkor a szennyezés is képes lesz ugyanerre. Tehát, ha a szennyezések ok-okozati összefüggéseit akarjuk kutatni, akkor a pénz áramlásán keresztül lehet leghatékonyabban feltárni ezt a kapcsolatot.

Például, ha az "A vállalat" hitelt érdemlően fizette az olajtplatform, a rossz takarítás és a gyenge tisztítás költségeit, akkor az egyértelmű elismerése lenne magának a szennyezés felelősségének is. És itt jön képbe a blokklánc technológia, ugyanis a működési folyamatok digitalizációjával hitelességet, átláthatóságot és visszakövethetőséget lehetne biztosítani.

---

Noha a klímaváltozásban való felelősség mértékének meghatározására a karbon egységekben (carbon units) való számadás az egyik legjobb módszer, mégsincs konszenzus a valódi értékük tekintetében. Ezért szükség lenne egy másfajta módszertani keretrendszerre, hogy mind a szembenálló felek, mind pedig a bíróság számára egyértelmű legyen a kártérítés mértékének módszertani meghatározása. Nemzetközi szabványokkal lehet legjobban egységesíteni a mérési folyamatokat, mérőszámokat, kibocsátási kvótákat, melyeknek betartatására olyan független auditorokat, auditor cégeket kell alkalmazni, akiknek a tevékenységét független, közösségileg fenntartott szervezetek finanszírozzák és irányítják.

Ilyen "CO2 szabványok" járulhatnának hozzá olyan mechanizmusok működtetéséhez, mint pl. a Párizsi Egyezmény, vagy gyakorlatiasabb módon a karbonpiac (mint például az Európai Unió Kibocsátáskereskedelmi Rendszere) harmonizációjához. Egy robosztus rendszer működtetéséhez biztosítani kell a karbon egységek pontos, biztonságos és hatékony átvitelét a különböző nyilvántartó rendszerek között. Ilyen rendszerek például: az UNFCCC által benyújtott Országosan Meghatározott Hozzájárulás (Nationally Determined Contribution, vagy NDC) nyilvántartó rendszere, az ENSZ által vezetett Fenntartható Fejlődési Célok szisztémája, továbbá egyes okos szerződések, valamint a karbon piacok.

Ez azért fontos, mivel a jelenlegi szennyezés követő rendszer nem kielégítő több szempontból sem. Vegyük például azt a követelményt, hogy bármely nagy kibocsátással járó tevékenységet kötelezően nyilvántartásba kellene venni egy amerikai vagy egy britt szerveren. Ez lehetne a nemzetközi jogszabály normának az elvárt szintje a megfeleléshez. Egy harmadik fél, mint átfogó közvetítő (umbrella proxy) beiktatásával ezt a követelményt is könnyen ki lehetne kerülni. Azáltal, hogy a szennyezés valódi helyétől függetlenítette magát egy adott cég, így ezek a szennyezések nem jelennének meg a nemzeti vagy régiós nyilvántartásokban. A kibocsátás következtében kialakuló károk nyomonkövetésére alkalmazott blokklánccal be lehetne vezetni egy rendszert, ahol követelmény lehetne a termékek elektronikus nyomonkövetése az első lépéstől egészen az utolsóig.

Jobban, mint bármely jelenleg használatos kimutatással. Olyan modern, globális, harmonizált szabványokra van szükségünk, melyek minden olyan félre vonatkoznak, akik mérsékelni és pontosan mérni szeretnék a klímaváltozást. Ez az adatok (CO2) helyes mérésével kezdődik, melyeket utána korszerű és modern technológiai eszközökkel kifejlesztett, egységes, nemzetközi szabványok szerint lehetne vizsgálni és ellenőrízni..

Miért hatékony a Blokklánc

A blokklánc az egy olyan nyilvánosan hozzáférhető főkönyv, mely képes tranzakciós feljegyzések, de bármilyen egyéb adat tárolására is. Nincs tulajdonosa, hanem a rendszer résztvevői mind tárolnak egy-egy folyamatosan frissülő, de egységes másolatot a főkönyvből a saját számítógépükön. Bárki hozzájárulhat a rendszer megfelelő működéséhez és részt vehet a hálózat futtatásában. Ez gyakran anélkül történik, hogy szükség lenne a köztes szereplőkre, ezáltal a felhasználók közvetlenül tudnak egymással kapcsolatot létesíteni és tranzakciókat bonyolítani. Amellett, hogy ideális esetben ez a tranzakciós költségek csökkenése és a hatékonyság növelése mellett történik. A decentralizáltságból ered ezeknek a hálózatoknak a magas fokú ellenállóképessége a külső, de akár a belső támadásokkal szemben is.

Az önszabályozással szemben a blokkláncnak az az előnye, hogy minimalizálja az emberi hiba, vagy a rossz szándékból eredő károk esélyét. Egy olyan közös bizalom képezi a rendszer alapját, amely automatikus és átlátható, ahelyett, hogy intézmények és emberek döntéseire hagyatkozna. Aki részt akar venni a rendszerben, az a csatlakozásával elfogadja a kezdetekben lefektetett szabályokat és működési elveket.

Már nagyon nagy szükség volna egy szabványok és technológia által vezérelt önfenntartó és univerzálisan elfogadott ok-okozati összefüggés meghatározási rendszerre annak érdekében, hogy a bíróságon, peres eljárásokban, vagy bármilyen megfelelőségi kérdésben pontos és transzparens adatok alapján lehessen ítéletet hozni. Ezért egy blokklánc alapú elszámolási rendszer alkalmas lehetne arra, hogy a klímaváltozás okozói valóban elszámolhatathatóak legyenek és ezáltal az egész bolygó egy jobb hellyé váljon.

 Képek forrása: Pixabay

Facebook oldal: https://www.facebook.com/blockchainbridge